Országzászlók: érdekes tények, amiről csak kevesen tudnak

A leggyakoribb színek az országzászlókon

Ha kontinens eloszlás szerint vizsgáljuk az országzászlókat, akkor jól látható, hogy az afrikai országok lobogóin a piros és zöld színek a dominánsak, kisebb arányban pedig a sárga, kék és fekete színek is megjelennek.

Ha ugyanezt megnézzük Ázsiában, szintén a piros és zöld színek dominanciáját látjuk.

Európában 32,5%-ban van jelen a vörös szín. Pl. a török, montenegrói vagy svájci lobogónak is ez az alapszíne, de a teljesség igénye nélkül, szerepel a magyar, szerb, cseh, osztrák, belga vagy a lengyel zászlón is. Európában továbbá szintén a zöld szín, és kisebb arányban a kék szín is gyakori.

A piros és a zöld színek, vagy legalább az egyik, a Föld más tájain is gyakran megjelenik az országzászlókon.

Akár a nemzeteket, akár a földrészeket vizsgáljuk,  egyértelműen kijelenthető, hogy a piros és a zöld színek jelennek meg a legtöbb zászlón.

A piros szín pl. Ázsiában, Európában, Észak-amerikában, Óceániában és Dél-amerikában 30% feletti arányban van jelen.

Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy a vörös szín 93 ország zászlaján látható valamilyen formában.

A sárgát 17, a sáfrány színt 6,  a zöldet 27, a kéket 17, a világoskéket 16, a fehéret 17, a feketét pedig 3 ország használja.

Szimbólumok a nemzeti lobogókon

Állatszimbólumot mindössze 3 országzászlón láthatunk: Srí Lanka, Bhután és Fidzsi-szigetek nemzeti lobogóin.

A madár már 15 ország, köztük Kazahsztán, Egyiptom, Zambia, Szerbia, Ukrajna és Mexikó, stb. zászlaján is megjelenik.

A korona mindössze 5 ország zászlajában szerepel, köztük Spanyolország és Szerbia zászlaján is.

Egy komplett tájkép 9 ország nemzeti lobogóján látható. Ilyen pl. Kambodzsa, Spanyolország, Szlovákia, Csehország, Nicaragua, stb.

6 országzászlón látható valamilyen növény. Közülük a legismertebb kétségtelenül a Kanada zászlaján látható juharlevél.

A Nap 14 ország zászlaján jelenik meg, melyek közül Kazahsztán, Argentína, Niger, vagy akár Namíbia és Nepál is a legismertebb között van.

Fegyver motívumot 8 osrszágzászlón láthatunk, főleg a Közel-keleten: mint pl. Szaúd-Arábia, Omán, és egyes afrikai országokban, mint pl. Kenya, Angola vagy Mozambik, stb.

Tizenkét ország használja a kört, melyek közül a legismertebbek: Dél-korea, Japán vagy India zászlaján láthatóak.

A háromszög 18 ország zászlaján szerepel, pl. Cseh Köztársaság, Fülöp-szigetek, Szudán, Dél-Afrikai Köztársaság, stb.

A csillag nagyon fontos szimbólum, 31 ország használja. Az Egyesült Államokon kívül Brazília, Chile, Marokkó, Kína, Ausztrália, Új-zéland, Nigéria és még más afrikai országok, valamint Azerbajdzsán, Kazahsztán és Jordánia is.

A félhold szintén nagyon népszerű. 14 ország zászlajában található meg, főleg a Közel-keleten és Afrikában.

Vízszintes csíkokat 88 ország, függőleges csíkokat 23, átlós csíkokat 12 ország jelenít meg a nemzeti zászlaján.

A kereszt 12 országzászlón található meg, főleg a skandináv országok, Svájc, Dánia, Nagy-Britannia és Görögország zászlaja lehet erről ismerős.

 Országzászló szöveggel

A szövegek és mottók megjelenítése a nemzeti lobogón nem szerencsés, mégis az országzászlók között 5  szövegeset is találunk: Nicaragua, Paraguay, Egyiptom, Afganisztán és Kazahsztán.

Komplett mottó 7 ország zászlaján található: Brazília, Spanyolország, Szaúd-arábia, Üzbegisztán, Kazahsztán, Fülöp-szigetek, és Fidzsi-szigetek.

Országzászlók minden mennyiségben a Poliformtól itt.>>>

Egyedi ajánlatért kattintson az alábbi gombra!>>>

POLIFORM Bt.

Csak minőségi munkát adunk ki a kezeink közül, és ebből nem engedünk. Komplex megoldást nyújtunk ügyfeleink számára (zászló és zászlórúd tervezés, gyártás, szállítás, telepítés, karbantartás). Gyorsan és produktívan dolgozunk: számunkra a lehetetlen határidők és a megoldhatatlannak tűnő műszaki feladatok sem jelentenek akadályt

Esküvői vászonkép

MEGJELENTEK A VÁSZONKÉPEINK!

Töltse fel saját fotóját és mi vászonra visszük Önnek!